„Ha akarjátok, itt helyben megmagyarázom, mi az élet lényege, mi az élet titka és értelme. Ne fussatok ábrándok után, ne törekedjetek címre, vagyonra! Évtizedek idegőrlő munkája kell ezek eléréséhez, s egyetlen éjszaka elrabolhatja tőletek. Őrizzétek meg fölényes egykedvűségeteket az élettel szemben, ne rettegjetek a bajoktól s ne sóvárogjatok a boldogság után, hisz úgyis mindegy: a keserűség nem tart örökké, s ami édes, az sem fenékig az. Örüljetek, ha nem fáztok, s ha éh és szomj nem gyötör benneteket, ha nincs megroppanva a gerincetek, ha lábatok járni, kezetek fogni, szemetek látni, fületek hallani képes - van-e még, akire irigykednetek kellene? Ne irigyeljetek másokat. Aki irigy, elsősorban önmagát emészti. Dörzsöljétek meg a szemetek, mossátok tisztára szíveteket, s becsüljétek, nagyon becsüljétek meg azokat, akik szeretnek benneteket, akik jó szívvel vannak irántatok.”

Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin

Tiszteljük-e mi magyarok a vagyont, a gazdag embert?

A dicső kommunizmussal megszakadt a 19. század második felében szélesebb körben is lehetővé váló felhalmozás, vagyongyűjtés, ami az iparosok, kereskedők, városi polgárok, kiugrott parasztok csoportjait egyaránt visszanyomta az egyenlőségre törekvő nagyszerű eszme korlátai közé.

A rendszerváltás óta kitermelt az új berendezkedés ismét egy tehetősebb réteget, akikhez is a viszonyulás minimum kérdőjeleket ébreszt.

Jókor volt jó helyen? Ismered a kapcsolatait? Benne volt a privatizációban? Ekkora sikításért csak kettőt kellett guggolnia és már kinn is van? Kinn tekernek az „alkalmazottai” Svájcban? Számlázásból van az új „S-osztály”? EU-s pénzből épült a háza? Kinek a lányát vette el, ki az anyósa? Hogy nyerhet mindig ő a közbeszerzéseken? És folytathatnánk unásig…

Ez még nem a több 100 éve szakadatlanul épülő nyugati kapitalizmus, ahol minden átlátható, mindenből mindenki leadózott az utolsó buznyákig, ahol a polgár talán még büszke is a nála többet elért honfitársára és ahol szégyen ügyeskedni, lopni, lenyúlni, de ha mégis erre vetemedik valaki nem kétséges a bűncselekményből származó vagyon elkobzásának a lehetősége.

Na, mi még itt attól tartok nem tartunk. Kijátszottad, átverted, megvesztegetted, kimentetted? Nálunk ez a sikkes. Király vagy öcsém. Sőt példa. Barátkozunk?

Van egy ugyanilyen szép másik út is, az irigység. Ez sem válogat. Neki miért van és nekem miért nincs? Lehet, hogy abban a kimagasló eredményt, ezáltal vagyont is szerzett személyben ott van a megannyi nélkülözhetetlen tulajdonság, szakértelem, vagy a kitartás, a csalódások, a kemény munka, a bukások, az elkötelezettség és az áldozatok hozása, de ez mind láthatatlan.

Az sem kedvez a vagyonosság elfogadásának, hogy alighanem felülreprezentáltan hódít a friss gazdagok között a fogyasztói-hedonista értékrendtípus, „élj a mának”, birtokolj, vásárolj, fogyassz, lehetőleg minél többet és minél gyorsabban, elégítsd ki a személyes szükségleteidet és az érzéki örömöket. Ha jó a kedved tapsolj nagyokat / Hejhó /, ha velünk vagy és jó a kedved másoknak is mutasd ezt meg / Hejhó /. Vagy inkább virítsd a lóvét.

Darabszámukat tekintve néhány luxus autómárka megelőzi sok közepes vagy olcsóbb árfekvésű autógyártó modelljeit a legnagyobb használtautó hirdetési portálon, tehát prezentáld is, hogy telik rá. Ilyen jól megy nekünk? Vagy inkább kölcsönökből mutogatjuk a nemlétező gazdagságot? Nő a vagyon, vagy inkább a sznobság?

És amíg az igazán vagyonos politikus, vállalkozó, bróker, gazdag értelmiségi nagyjaink nem járnak elől jó példával, vagy egyáltalán a gyanú vetül rájuk a vagyongyarapodásuk tisztaságát illetően, csak harácsolnak, pláne elenyésző híreket kap az ország, hogy felkaroltak, áldoztak volna egészségügyi, szociális célú, oktatási, kulturális, vagy sport és szabadidős, környezetvédő netán határon túli magyarokat segítő szervezetek támogatására, addig illúzió várni a helyzet megváltozását és hogy kivesszen a köztudatból a „csináljuk okosban”, vagy a „dögöljön meg a szomszéd tehene is” hozzáállás.

Azért kedves olvasó, megnyugtatásul, bárhogy is lesz, ha vagyonos valaki, ha nem, végül ugyanabban a gödörben végzi és gondoljunk csak vissza az életünkre. Ha az alapvető szükségleteink kielégítésre tudtak kerülni, azontúl  számított-e mekkora a vagyonunk illetve a pénzen megvárásolható tárgyaink okozták-e a legnagyobb örömöt az életünkben?